Menü Bezárás

Projektpályázat fiatal színházi rendezőknek

A Soproni Petőfi Színház hidat kíván építeni a kőszínházi struktúra és a fiatalabb generációk között, így ismét kitárja kapuit az ifjúság előtt. Ez okból újra pályázatot ír ki 40 év alatti, egyetemi diplomával rendelkező rendezőknek a 2026/27-es évadban bemutatandó előadás megrendezésére.

A pályázat során előnyt élveznek az alkotói csapattal pályázók, különösen azok, akik friss, a közönség számára izgalmas, irodalmilag értékes kortárs magyar drámával pályáznak.

A pályázat kétfordulós, az elsőben írásban kell az elképzeléseket beküldeni, szereposztási javaslattal, mely szereposztás gerincét a Soproni Petőfi Színház társulata alkotja. A második fordulóba került pályázatokat – prezentációt követően – személyesen kell megvédeni a színház vezetősége előtt.

A pályázathoz csatolni kell az alkotók szakmai önéletrajzát, az ajánlott színdarab szövegkönyvét, a szereposztási javaslatot, a rendezői koncepciót (max. 3 oldal), a látványterveket, a dramaturgiai elképzeléseket, s ha van, zenei demófelvételt is. Egy pályázó két projekttel is pályázhat.

A pályázatot egy példányban kinyomtatva a Soproni Petőfi Színház (9400 Sopron, Petőfi tér 1.) részére postai úton, ajánlott levélben várjuk. Kérjük, hogy a pályázati anyagot a postai úton megküldött anyaggal megegyező formában, doc-formátumban, csatolt fájlként is küldjék meg a muvtitkarsag@prokultura.hu ímélcímre.

A pályázatokat legkésőbb 2025. szeptember 30-án éjfélig kell benyújtani.

Az elbírálást követően a színház legkésőbb 2025. decemberében kihirdeti a pályázati eredményt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük